Mesélő buszmegállók: Pajer-vendéglő

Ez a söntésnek nevezett helyiség tulajdonképpen hétköznapi ivó volt. A jó nagy helyiség 5-6 kerek, egyenként 6-8 személyes asztallal, szalmafonatos székekkel, a fal mellett lócákkal volt berendezve, az asztalokon tarka abrosszal. A falakon a szokásos sörös plakátok (lovashuszároknak kínálja a lány a habzó Dreher sört), meg az aradi vértanúk képe volt látható. Az ivó egyik sarkát barnára festett kétméteres léckerítés zárta le, ez volt a tulajdonképpeni söntés, vagy kármentő. 

A fal melletti oldalon polcok voltak, rengeteg hitelesített borosüveggel és boros- meg söröspohárral, korsóval, kupicával. Akkoriban szinte ismeretlen volt a palackos, butéliás bor. A természetes jegeléssel hűthető pulton állott a sörcsap, meg két nagy agyagkorsó a bornak, egyenként 6,5 literes, füles, díszes darabok. Egyik korsóban „folyó” bor, a másikban a „jobbik”, a drágább. A pincében persze többféle – köztük a csak nagyon ritkán mért borok állottak kisebb-nagyobb hordókban. Emlékszem még a húszas évek végén – háború ide, háború oda – is megvolt a Mariska-bor, amit a családi hagyomány szerint nagyapám hozott Csopakról, amikor keresztanyám született, 1883-ban. Sűrű, szinte fekete színű folyadék volt – eredetileg fehér bor, már csak egy 30 literes hordóban állott akkor, annyi maradt a 8 hektós hordóból. Emlékszem üveglopóval (hébér) hozták fel a sokgrádicsos pincéből, s a hordót azonnal feltöltötték, s az emberek pálinkáspohárból kóstolgatták