Mesélő buszmegállók: Kálvária-domb

A Belső- és Külső-Püspökkert között áll a majdnem tíz méter magas Kálvária-domb. Északról meredeken emelkedik a jól rétegzett dolomitszikla, déli vége enyhe lejtőben simult a fennsíkhoz, a valamikori Külső-Püspökkerthez. Keleten az Ördögárok választja el a Cigány-dombtól, nyugatról a Vámosi (ma József Attila) út határolja. Ez a terület volt a középkori Szent Miklós-szeg, a vártól és környékétől különállóan települt a város egyik legrégebbi városrészének központja. Névadója a kisázsiai Myra IV. században élt püspöke volt, akit többek között az iparosok és kereskedők védőszentjének tekintettek. A környezetéből kiemelkedő hegygerincen Róbert veszprémi püspök (1209–1226) épített templomot, a korabeli Szent Miklós-szeg (városrész) egyházi központját. A 27 méter hosszú Szent Miklós-plébániatemplom a dombon keresztben, kelet-nyugat irányban magasodott. A szentély a múzeum, a torony pedig az SZTK épülete (szakorvosi rendelőintézet) felé nézett. A mintegy 350 esztendőn át folyamatosan használt templom és az 500 évig használt temető 1552-ben, Veszprém első török ostromakor pusztult el. A török hódoltság után a 18. század elejétől meginduló újjáépítés korszakában a romos Szent Miklós-templom köveit széthordták, de a domb fennsíkja a 20. század első harmadáig megőrizte szakrális jellegét: a templom és a temetkezőhely melletti területet már a 18. század közepén kálváriaként használták. Innen kapta a kiemelkedés újkori nevét. Építésének pontos idejét nem ismerjük, de 1746-ban már biztosan állt, mert a városi tanács elrendelte a kálvária alatti út hídjának javítását, ami egyben postaútként is szolgált. Szoborcsoportját Padányi Bíró Márton megrendelésére 1747-ben Kovács (Schmidt) József faragta, akinek a várbeli Szentháromság-emlékművet is köszönhetjük. Padányi említi végrendeletében is, mint vásárolt szérűskertjének határát. A középkori hagyományokat őrizve jeles napokon ide vezettek a székesegyháztól induló körmeneteket. A veszprémi katolikus hívők számára különösen nagyböjtkor, a húsvét előtti időszakban nőtt meg a kálvária jelentősége. Tömegesen keresték fel esténként, főképpen nagyhéten, hogy imádkozva végigjárják a jelképes utat, amelyet szenvedések közepette Jézus Krisztus megtett. E ritka, az év egy bizonyos időszakára korlátozódott látogatás miatt a Kálvária-domb kevés törődést kapott. A helyi újság sokszor tette szóvá elhanyagolt állapotát. Végül is 1890 tavaszán Véghely Dezső alispán – akinek látószögébe került a domb, hisz a vármegyeházában lakott, rálátott – erélyesen hozzálátott megrendeztetéséhez. Ekkor készült el a nyomaiban még ma is látható. A múzeum felőli oldalán két szerpentinút. S ezzel egyidejűleg megszűnt „a túloldali szűk, kellemetlen és sokszor életveszélyes lépcsőzetes feljáró”. Őszre befejeződött a munkálat. A képpel ellátott stációkat renoválták. A domb lábánál, a liget felé eső oldalon „csinos sodronykerítést” húztak ki, középre széles kapufeljárót készítettek. A szerpentinutak pedig „dísz korlátot” kaptak. Ezután hosszú ideig nem látott ennyi törődést a domb, mert 1901-től bizonytalanná vélt a kálvária itt maradása, ugyanis a terület a városé volt. A tulajdonviszony rendezése után 1921-ben megszületett a terv az új kálváriáról, amelyet a szent László-templom elé építenének. A régiből csak az épen maradt szobrokat vitték el az 1930-as évek elején. A pusztulásnak indult stációk maradtak továbbra is a helyükön. 1937-ben már csak négy volt belőlük. 1955-re pedig már csak kettő maradt mutatóba. Ebben az időben a pihenni vágyóknak – ahogy most is - kellemes helyet nyújtott az újonnan parkírozott, padokkal ellátott dombtető.