Mesélő buszmegállók: Veszprémi iparosok: A csutorás

A 19. század közepén Veszprém egyik legjelentősebb céhes ipari szervezete a csutora-készítőké volt. Készítéséhez tömeggyártásban juharfát használtak, a díszesebb egyedi darabok azonban dió- vagy tiszafából készültek. A csutoraeszterga ún. íjhajtással működött: a befogott munkadarab egy teljes kört írt le előre és hátra. A mester a taszítóvésővel lefaragta a felesleges részt, majd a kotróvassal a csutora oldalán képzett korong alakú nyíláson keresztül kiszedte a belsejét. A nyílást ezután egy pontosan illeszkedő kör alakú lappal zárta le. A kész csutorát belülről olvasztott gyantával vagy viasszal, vagy a kettő keverékével vonták be, hogy a folyadék ne ivódjék a csutora falába. Az 1828. évi összeíráskor 28 csutorás dolgozott a városban. A Bakony erdei megfelelő ihar-, a díszesebb, egyedi darabokhoz dió- és tiszafával szolgáltak. A veszprémi csutorások gyártottak ilyen eszközöket a Balaton-felvidéki bortermelőknek, itt készítették azokat a fakulacsokat is, amelyek egy időben a katonai felszerelés fontos tartozékai voltak. Már 1742-ben kísérletet tettek arra, hogy ilyen ivóedényeket szállíthassanak a hadseregnek, de a csutora iránti kereslet fellendülését a napóleoni háborúk jelentették. A 19. század első felében 21 év alatt 368 000 darab csutorát szállítottak az óbudai katonai parancsnokságnak. Utoljára 1867-ben 1963 darab csutorát szállítottak a hadseregnek.

Eljutottak a veszprémi kézműipari és mezőgazdasági termékek a bécsi ipari kiállításra is, ahol 1875-ben Lipták Lajos csutora-készítőt érdeméremmel tüntették ki. 1880-ban, a város nevében két jó nevű iparos, Benkő István és Szilágyi Mihály mentek Turinba Kossuth Lajost köszönteni, és a város ajándékát, egy remekbe szabott bakonyi csutorát adtak át.

Veszprémben, a Cserháton, a Csutorás utcában laktak és dolgoztak a leghíresebb csutorakészítő mesterek: a Babai, Bakos, Illikmann, Ketskés, Lipták, Sáfár, Tamási, Tóth családok.